2013. január 12., szombat

VEGETÁRIÁNIZMUS



A VEGETARIANIZMUS FOGALMA

Követői nem esznek olyan táplálékot, amely bármilyen állat megölésével készül


A VEGETARIANIZMUS TÖRTÉNETE
Az ember =  egy „mindenevő  állat”?

ŐSÖK
Eredetileg növényevő ősöktől          
a növény- és dögevő ősökön (Homo habilis)[72] át             
a vadászó Homo-fajokig (Homo erectus, Homo heidelbergensis, Homo sapiens) haladt.[73]
Az Afrikában kialakult korai Homo sapiens már egyértelműen vadászott a különböző helyeken talált leletek szerint. Ezek tanúsítják, hogy már a kőkori emberek is vadásztak és gyűjtögettek.[74]

FOGAZAT ÉS BÉLRENDSZER
Vegetáriánusok: a vegetáriánus táplálkozás természetes. az ember a fogazata és belének hosszúsága alapján nem lehet ragadozó, tehát növényevő.
A valóság azonban az, hogy az ember bélrendszere köztes állapotú, igazi mindenevő, a tisztán növényi táplálék jó hatásfokú megemésztésére alkalmatlan. Ehhez a jelenlegi bélrendszer öt–tízszeres hosszúsága lenne szükséges vagy a növényevő állatok más emésztési stratégiái, mint az összetett gyomor, kérődzés, az egyszer már elfogyasztott és kiürített, azaz előemésztett táplálék újbóli elfogyasztása.[forrás?]
A huszadik század második feléig elterjedt nézet volt, hogy az ember az egyetlen mindenevő főemlős, ezt azonban megcáfolták.[79] Egyes majmok, például a csimpánzok[80] szintén esznek húst, de kevesebbet és ritkábban, mint az ember.[79][81]


ÓKOR
Hol?
Természeti népnél, vagy őslakos közösségben nem találtak következetes, az egész közösségben gyakorolt vegetáriánus életmódot, de a „mitológiai aranykor” vegetáriánus volt
– Noé előtt, Lótusz evők
India , Egyiptom és ókori görög világ - vallási-filozófiai törekvések része volt
Miért?
- szellemi ok: a húsfogyasztás gátolta őket aszketikus és filozófiai fejlődésükben
- etikai ok:  erőszak elutasítása, hit a lélekvándorlásban

Kik?
az ó-egyiptomi papok,
a perzsa Zarathustra hívei,
a buddhizmus, később a zen-buddhizmus követői
a híres ókori görög filozófusok, orvosok:
Ellenérvek:
- vannak állati eredetű orvosságok
- az emberek és az állatok között természetes és jogos háború dúl, jogos megölni az állatokat
- az emberi testnek jót tesz a húsevés, mivel az orvosok húsételeket javasolnak a lábadozás idejére, és az atléták is előnyben részesítik.[15]
Kereszténység
-szerzetesek , remeték                                  aszkézis          pl Szent Jeromos

Reneszánsz és kora újkor  . Első képviselői közé tartozott Leonardo da Vinci (1452–1519),[29].
A vegetarianizmus a 19. században
Az első vegetariánus egyesület Londonban alakult meg 1801-ben
Percy Bysshe Shelley, a költő volt az etikai vegetarianizmus fő szószólója.[37].
Az angol vegetáriánus mozgalom egyik közismert alakja George Bernard Shaw volt.[38]
A Magyarországi Vegetárius Egyesület        1883-ban alakult.
Oroszországban Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828–1910) volt a vegetarianizmus vezéralakja.[40]
Németországban 1893-ban Oranienburgban Éden (Eden) néven vegetariánus gyümölcstermelő közösség alapult. Kevéssel a második világháború kitörése előtt csaknem ezren éltek ebben a közösségben.
A vegetarianizmust többféleképpen is indokolták.
- Az egészségügyi érvek: megelőzhetők egyes betegségek, mint például a köszvény.
- Szocioökonomikus okok: éles kritikákat fogalmaztak meg a civilizációval szemben, és erősen romantikus vagy utópisztikus vonásokat viseltek.[44]
- Állatvédelem és az emberség erkölcsi fejlődése. Pl  Richard Wagner volt.[45]
A vegetarianizmus a 20. századtól
Miután a 19. században több nemzeti egyesület jött létre, 1908-ban megalakult a Nemzetközi Vegetariánus Unió
Bicsérdy Béla : teljesen elvetette a főtt ételek fogyasztását és az egészség egyik fő forrását a növényi alapú nyers kosztban látta..
Az 1970-es évektől állatjogi mozgalom indult. Kiváltójaként Peter Singer könyvét, az Animal Liberationt tartják számon.[54]

A VEGETARIANIZMUS IRÁNYZATAI

  • Szemi-vegetarianizmus
    • A fogyasztható állati eredetű nyersanyagok baromfihússal és hallal bővülnek.
  • Ovo-lakto-vegetarianizmus
    • A növényi élelmiszerek mellett tojást (latinul ovum), illetve különféle állatok tejét (latinul lac) és/vagy az abból készült tejtermékeket is fogyasztó személyek táplálkozása.
  • Ovo-vegetarianizmus
    • A növényi ételek mellett tojást is fogyasztó személyek táplálkozása.
  • Lakto-vegetarianizmus
    • A növényi ételek mellett különféle állatok tejét és/vagy az abból készült tejtermékeket is fogyasztó személyek táplálkozása.
  • Veganizmus
    • A veganizmus (vagy szó szerint vett vegetarianizmus) gyakorlója a vegán, aki tisztán növényi ételeket fogyaszt, vagyis minden állati eredetű élelmiszert mellőz a táplálkozásából. A vegánok egy része a táplálkozás mellett más tekintetben is törekszik úgy élni, hogy azzal ne okozzon szükségtelenül szenvedést az állatoknak, illetve ne támogassanak olyan vállalkozásokat, amelyek az állatok célzott kizsákmányolására épülnek vagy azzal közvetlen kapcsolatban állnak. Így jellemzően nem vásárolnak bőrből vagy szőrméből készült, illetve állatokon tesztelt termékeket sem.

MOTIVÁCIÓK

A vegetáriánusok kultúrkörönként és egyénenként különböző okok miatt nem esznek húst.
Az etikai okok miatt vegetariánusok nem akarják, hogy miattuk állatok haljanak meg. Az állati jogok melletti érvek is közrejátszanak.[55]
Ökológiai szempontból is kedvezőbbnek tartják ezt az életmódot, és emellett még arra is rámutatnak, hogy az intenzív állattartás sokkal károsabb a környezetre, mint az extenzív. A hústermelés hatékonysága továbbá viszonylag alacsony. Úgy gondolják, hogy a húsevésről való lemondás segítene megszüntetni a harmadik világbeli éhínséget.
Egészség: vannak, akik ezt az életmódot egészségesebbnek tartják, mint a vegyes táplálkozást.[56]
Szellemi:  aszkéták, jógik
Vallási : egyes irányzatok elvei és táplálkozási szabályai támogatják a vegetarianizmust, mint a janzenizmus és egyes hindu irányzatok, vagy amik hasznot húznak a vegetarianizmus terjedéséből, mint például a buddhizmus. (Ez a többi együtt)


EGÉSZSÉGÜGYI MEGKÖZELÍTÉS


A vegetáriánus étrend hiánybetegséghez, állapotromláshoz vezet?

FONTOS:
- Áttéréskor tanácsos táplálkozási szakember (dietetikus) segítségét is igénybe venni.
- Gyerekeknél csak felügyelettel!!!
- Kiegyensúlyozott összetétel,
- egészséges ételkészítési módok  - keleti konyha


Tápértékek és tápanyagok

A tudatos vegetáriánusok jelentős része idővel a keleti konyha felé fordul, amely nagy számban tartalmaz teljes értékű növényi ételeket.
A mindennapos vegetáriánus étrend:  (Tápanyagok, vitaminok külön)

Zöldségek
Gyümölcsök 
Gabonák (barna rizs, köles, árpa, hajdina, amaránt, búza, tönkölybúza, rozs, zab…)
  • Száraz hüvelyesek (babok, borsók, lencsefélék; sárgaborsó, csicseriborsó, vörös lencse, urad dál, mung dál…)
  • Olajos magvak (dió, mogyoró, szezámmag, lenmag, napraforgómag, kókuszdió, mandula…)
  • Egzotikus fűszerek (chili, fahéj/kasszia, fekete kősó, gyömbér, hing, kardamom, kalonji, koriander, kurkuma, lepkeszegmag, mustármag, római kömény, szegfűbors, szegfűszeg…)
A vegetáriánus étrendben  kevesebb
A vegetáriánus étrendben több :         

a telített zsír*
     az állati fehérje**
a koleszterin
a rost,
             a folát


A növények tartalmaznak alfa-linolénsavat, de nincsenek bennük hosszú láncú zsírsavak, mint EPA és DHA. A tej, a tejtermékek és a tojás is csak keveset tartalmaz, így a vegetáriánusokban ezek szintje alacsonyabb, mint a többségnél. Nem ismert, hogy ez hogy hat az egészségre, és hogy az alfa-linolénsav kompenzálni tudja-e ezt az alacsony szintet.[136] Mindenesetre gyártanak már DHA-t tengeri fű kivonatból, és mostanában jelennek meg EPA-t és DHA-t egyaránt tartalmazó termékek is.[137] Egyes algafajok gazdagok más zsírsavakban.[138][139]

A fehérjebevitel lényegesen alacsonyabb a vegetáriánusoknál, mint a többi embernél. A megfelelő összetételű fehérjebevitel kihívás lehet a vegetáriánus életmódot követők számára. Kanadában, Ausztráliában, Nagy-Britanniában, az Amerikai Egyesült Államokban, Új-zélandon és különböző európai országokban végzett kutatások szerint a vegetáriánus életmóddal is megfelelő arányban juttathatók be a fehérjék, amennyiben rendelkezésre áll a változatos növényi táplálék.[140] A fehérjék építőkövei az aminosavak; ezekből nyolc esszenciális, vagyis az emberi szervezet nem képes szintetizálni őket. A tej, a tejtermékek és a tojás teljes értékű fehérjéket tartalmaz, de kevés növényben van jelen mind a nyolc. Emellett vannak még kiegészítő párok, mint a bab és a barna rizs; ezek szétoszthatók több étkezésre is. Egy 1994-es kutatás szerint ezek megfelelő változatosságban összeválogatva képesek biztosítani az emberi szervezet fehérjeszükségletét,[141] még a testépítőkét és a sportolókét is.[142]
Van-e elég vitamin a vegetáriánus étrendben? 

D-vitamin
termelődhet a napsütésnek kitett bőrben, bejuttatható tejjel, tejtermékekkel vagy tojással. A vegánok szójatejjel, gabonamagvakkal és ultraibolya fénynek kitett gombával szintén elegendő mennyiséghez juthatnak.[122]

B12-vitamin
A B12-vitamin életfontosságú az ember számára, és jelentősebb mennyiségben csak az algákban, állati eredetű termékekben, és bakteriális erjesztéssel készült élelmiszerekben fordulnak elő.[126] Kisebb mennyiségben megtalálható még a teljes értékű búzában, malátamézben, barnarizsben, szójalecitinben és a sörélesztőben is. [127] Bár a szervezet képes akár 30 évig is tárolni és újrahasznosítani a vitamint,[128] a test tartalékai néhány év alatt kifogyhatnak, és hiánytünetek jelentkezhetnek, ami azonban vitaminkészítmények megfelelő adagolásával megelőzhető. A kiegyensúlyozott, nem vegán, de vegetariánus étkezés képes ezt a vitamint is biztosítani.[129] A klinikai tapasztalatok szerint azonban a B12-hiány gyakori a vegánoknál, és ritkábban előfordul a vegetáriánusoknál.[130]

Vas
Egy másik fontos szempont a vasbevitel. A növényi élelmiszerekben ugyanis kevesebb a vas, és rosszabbul is szívódik fel, mint az állati táplálékból.[131] Vannak azonban vasban bővelkedő növényi részek, mint például a feketeribizli, és egyes gyümölcsök és zöldségek még segítik is a felszívódást. Egyes anyagok, mint például az oxálsav akadályozzák a vas felszívódását, így például a spenótból nem szívódik fel annyi vas, mint amennyit a néphit gondol. A vegetáriánusok vastartalékai azonban kisebbek, mint a többségé, és egyes tanulmányok szerint a hiány akár 40%[133] vagy 58%[134] is lehet. Ezzel szemben az Amerikai Dietetikusok Szövetsége(en) szerint a vashiányos vérszegénység nem gyakoribb a vegetáriánusoknál, mint a többi embernél.[135]


Egy gyakori ellenérv:  A vegetarianizmus drága, Tényleg az?

Miért drága?

Miért nem drága?
bioételek,

a kész- és feldolgozott ételek drágák ,               a nyersanyagok nem annyira drágábbak
primőr, illetve importált gyümölcsök és zöldségek

a helyben, természetes körülmények között termelt, évszaknak megfelelő zöldségeket és gyümölcsöket részesítik előnyben,                ezek kedvezőbb áron kaphatók

A hosszú eltarthatóságú alapanyagok          (teljes gabonák, száraz hüvelyesek és olajos magvak) – a prémium márkák és elárusítóhelyek kerülése esetén – alacsonyabb áron is beszerezhetők

hosszabb távon:
megspórolt gyógyszerek, gyógymódok
kevesebb kiesett munkanap

HONNAN TUDJUK, HOGY MI MŰKÖDIK A VALÓSÁGBAN?

Egyéni példák -  személyes: Ábel, Arany Karcsi
                        -  „ismert példaképek”: Szoó Judit
Tanulmányok – Ld alább és Ábelnél
Net : TED, Edzésmester stb
Kék zónák

TANULMÁNYOK
1/ Átlagban a vegetáriánusok jellemzői :
- testtömegindexük kisebb,[143]
 koleszterinszintje és vérnyomása alacsonyabb,
- ritkábbak a szív- és vesebetegségek, a magas vérnyomás, a csontritkulás, a metabolikus szindróma,[144] a cukorbetegség, az Alzheimer-kór és más demenciák.[145]
Egy hetednapi adventistákon végzett tanulmány szerint a vegetáriánusok kevésbé voltak hajlamosak a depresszióra, és a kedélyük is jobb volt, mint a többieknek.[146]
2/ Két 2002-es tanulmány szerint:
 az angol vegetáriánusok halandósága alacsonyabb,
várható élettartama hosszabb, mint a teljes népesség átlagának.
3/ Három fejlett országban végzett öt különböző összehasonlító vizsgálat metaanalízise szerint:
-  a koronáris szívbetegség a vegetáriánusoknál 24%-kal kisebb, mint a hozzájuk hasonló helyzetű vegyes táplálkozásúaknál. A szerzők szerint ez a vegetáriánusok alacsonyabb koleszterinszintjére, az LDL-koleszterin csökkent oxidációjára, vagy a véralvadási faktorok szintjének megváltozására vezethető vissza.
A keringési betegségek, a gyomor-, bél-, a tüdő-, a mell- és a prosztatarák halálozási arányában nem volt különbség, mint ahogy más halálokokban sem.[148]
A kiértékelésbe bevont Oxford Vegetarian Study szerint a vegánok koleszterinszintje volt a legalacsonyabb, őket követte a többi vegetáriánus és a halevők, és a vörös húst is evők koleszterinszintje volt a legmagasabb. A koronáris szívbetegség összefüggött az állati zsír, a telített állati zsír és koleszterin felvételével.[149]



ÖSSZEGZÉS

Vegetáriánizmustól tanulhatjuk
-  tudatos étkezés
-  sokkal több  növény, sokkal kevesebb hús
                                   - kiegyensúlyozott, mérsékelt étrnd
                                   - változatos, egészséges receptek
                                   -
Étkezés nagyon fontos, de kell még: - mozgás, kapcsolatok, célok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése